Azt mondják az okosok, hogy a rooibos - azaz az afrikai vöröstea - kivállóan hat egészségünkre, és a modern világban szinte nélkülözhetetlen a mindennapokban remek hatásai miatt. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele de - noha tényleg finom - de nekem a vörös tea szinre sosem lesz vörös. Persze lehet, hogy csak én vagyok naív és valójában nem is kell annak lennie neki.

Őszintén szólva néhány héttel ezelőttig nem voltam túl nagy tearajongó, csak így hébe-hóba teáztam egyet (mivel pasi volnék talán ez érthető is, hogy nem ez hozott lázba) és a teavásárlás is annyiban merült ki, hogy legyen olcsó, és legyen szép kép a dobozon meg szép szines aztán az jó lesz.

Aztán történt egyszer, hogy egy csaj-haver felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen jó is a rooibos-tea amiről addig én korábban még csak nem is hallottam. A tea nekem a "normál" azaz a fekete tea mellett kimerül abban, hogy létezik még zöld tea is (erről majd később) ami nem jó - noha közeli élményem nem volt a zöldteával csak olyan sztereotípiaként ötlött fel.

Nos tehát hallottam a vörös teáról, és érdekelt, hogy milyen is lehet így másnap elmentem beszerezni egy adagot a boltba, sminthogy nem csak vöröset - hanem két doboznyi vegyes válogatás teát vároltam össze nagy felbúzdulásomban, teáskannával, meg csészekészlettel egyetemben - így megfertőződtem általa.

Gondolkodtam azon, hogy erra a blogra írjunk-e márkaneveket vagy inkább csak irjuk körül a dolgot, úgy hogy a "hozzáértők" felismerjék. Mivel még mindig nem jutottam döntésre ebben így maradjunk annyiban, hogy az egri csillagok írójának vezetéknevét viseli ez a márka is "teaház" felírattal kiegészítve. :-)

Nos ebből egy már külsőre is és illetra is nagyon jónak igérkező Caramellino fantázianevű rooibos-ra esett a választás.

Aztán ahogy az a nagy könyvben - meg a csomagolás hátulján :-) -  meg van írva, a forró vízbe tettem az javalott 5 percre és láss csodát... valóban rendkívüli lett a végeredmény. Tudom sokak szemében szentségtörés, de én persze cukrot is raktam bele szépen.  Pasi vagyok, tehát nem tűröm a szenvedést :-) ezért volt a cukor elkerülhetetlen.

És valóban, nem csak a csomagoláson szerepel az összetevők között, valóban érezhető is az alma íz benne, szerintem rendkívül finom volt. Azóta mindig van itthon belőle.

De nézzünk egy kis rooibos-történetet is:

A rooibos, más nevén vörös fokföldirekettye (Aspalathus linearis) egy dél-afrikai cserje. Zsenge hajtásaiból készülő főzetét az ottani lakosság évszázadok óta issza kedvező élettani hatásai és finom íze miatt. Neve afrikaans nyelven „vörös bokrot” jelent.

A növény

A rooibos cserje 1 - 1,5 méter magasra nő, de termesztésben 50-60 centiméter nagyságúra visszavágják. Levelei, melyek szerteágazó, hosszú, hajlékony ágakon találhatóak meg, tűszerűek: hosszuk 1 cm - 5 cm között változik, 1 mm vastagok és enyhén szőrösek.

Októberben virágzik, pillangó formájú, sárga virágai rövid nyélen ülnek. A termése vastag héjú, sárgásbarna színű, kemény magva van.

A cserje meleg- és vízigényes.

Feldolgozása

A rooibos tea alapanyagát a növényről annak 1-1,5 éves korában szedik le először. Zsenge hajtásait a nyári hónapokban szüretelik. A szüretelése, feldolgozása kézzel történik.

Afrika lakosai eredetileg is kézzel szedték le a növényi részeket, majd kőlapon összezúzták és hagyták megszáradni.

Ma is zúzzák, aprítják, halmokba rakva fermentálják. A fermentálás során kapja meg jellegzetes vörös színét.

A teát gőzöléssel sterilizálják, megszárítják, majd átrostálják, végezetül pedig csomagolják.

A levelek mellett a fás részek és a kéreg is hasznosítható.

A teája

Az 1700-as évektől van írásos feljegyzés európai használatáról, évszázadok óta jelen van az orvoslásban is. Nyugat-Európában a kilencvenes évek közepétől kezdve rohamosan terjed a fogyasztása, mert élvezeti teaként a modern életmód kitűnő kiegészítőjének bizonyult. A legnagyobb rooibos tea-fogyasztók Németország, Hollandia, Japán és Amerika.

 

Forrás: Wikipédia